Mátra Kempo SE

Mi ez a “fás” klub logó?

2014 augusztus 28.

Már van két éve is, hogy először keresgéltem valami motívumot, emblémát, egy formát, valamit, amit aztán szívesen viselnék magamon, látnám viszont a tanítványaimon közös jelképként, valamit ami lehetne a címere egy helynek ahol emberek, harcosok, barátok nevelődnek.

Nem mondom, hogy elsőre meglett, mert nem csak a tetszésemet kellett elnyernie, hanem meg is kellett győznie. Igyekeztem neki valami mondanivalót adni, hogy ha majd a “kisemberek” megkérdezik, miért pont egy fa van a hátuk közepén, ne csak annyit tudjak rá mondani, hogy “mert marha jól néz ki”.

Szóval van ez a fa, aminek ugyanakkora a gyökere, mint a lombja. Mondjuk annak, aki ezzel tisztába volt sokkal könnyebb, hiszen megkímélte magát egy hatalmas megdöbbenéstől. Én ezt nem gondoltam volna, sikeresen meg is ragadta a fantáziámat és a tudás végtelenségének egy szimbólumává lett, a saját értemezésemben. Mert eszerint egy fának ugyanakorra részét ismerem, mint amekkora részét nem ismerem. Ha a fa földből kiálló része jelképezheti a saját tudásomat, akkor legalább annyit nem ismerek még, mint amennyiről azt hiszem, hogy ismerem. De az ember minél nagyobbra növeszti a saját fáját, annál nagyobb lesz a fának a gyökere is, így mindig lesz mit tanulni és minél többet tud, annál inkább rádöbben, hogy még mennyi mindent nem tud.

Röviden a gyöngyösi klub logója a Tudás végtelenségét szimbolizálja, a motívum pedig az “Élet fája” nevet viseli.

Döci sensei